TUDATOS BRANDÉPÍTÉS KEZDŐKNEK

LÁSD ÁT ÉS FOGJ MÁR NEKI!

Ha első kézből szeretnél értesülni a következő képzésünkről, akkor ajánljuk, hogy iratkozz fel az értesítő levelünkre! (Nyugi, nem fogunk zaklatni fölöslegesen, csak amikor tuti)

A KÉPZÉSRŐL

Beszéljünk őszintén és nyíltan, mert ez a legfontosabb dolog mindenekelőtt! (ez a képzésen is el fog hangzani)
Ki magyarázta el neked azt utoljára vagy egyáltalán, hogy hogyan kell megfelelően BRANDet építeni úgy, hogy még meg is értsd?Nem szak- és nagy szavakat dobálva, hanem érthető, hétköznapi, sőt konyhanyelven? Ki mondta meg a szemedbe utoljára, hogy amit csinálsz az teljességgel fölösleges vagy egy emeletes marhaság?
A BRANDépítés, az online marketing, a design, a reklám mind-mind olyan fogalmak, amihez minden vállalkozónak értenie kellene. Nem annyira elmélyülten, de legalább az alapokat jó lenne tudni. Azt pl., hogy a logót milyen formátumban érdemes tárolni vagy, hogy hova érdemes reklámot készíteni, esetleg egy Facebook poszt hogyan épül fel. Azt, hogy hogyan gondolkodik a Facebook, az Instagram, a Google. Azt, hogy mi az, hogy vektor logó, és hogy ezt kérjük a designertől, amikor elkészítette a logónkat és ne elégedjünk meg egy JPG formátummal.
Elméletünk szerint egy jó vállalkozó mindenhez kell értsen, egy kiváló vállalkozó viszont megfizet embereket, akik jobban értenek a dolgokhoz, mint ő maga. De ami a legfontosabb, hogy mindkét szakaszon végig kell menni. Nincs egyik a másik nélkül. Először jónak kell lenni ahhoz, hogy majd kiválóvá válj. Amikor egy vállalkozás elindul nem biztos, hogy egyből sok munka és sok pénz is terem ott, ezért nem mindenkinek van anyagi kerete, hogy egy külsős marketingest megfizessen ezekkel a feladatokkal. Sőt, ha se munkája, se pénze nincs ezekre, szinte biztos, hogy ideje bőven akad a kezdeti fázisokban, hogy saját magának elvégezze az online marketing teendőket.
Csupán csak annyi hiányzik a képletből, hogy valaki egy csokorba gyűjtse a legfontosabb tudnivalókat és szempontokat a témában, és átadja a kezdő vállalkozóknak, akik a cég online marketingesei is a kezdetekben. Erre a feladatra vállalkoztunk mi és összeraktunk egy egész napos kurzust, amire csak el kell jönnöd, és utána alkalmaznod az itt tanultakat.

Felejtsd el amit rosszul tudsz és tanuld meg, amit tudnod kell!

NEKED SZÓL, HA:

NEM NEKED SZÓL, HA:

AZ ELŐADÓ

Rancz Zsolt eloado

RANCZ ZSOLT

Kreatív igazgató / Tulajdonos
Wameleon Design

“Az iskolában mindig az volt a legnagyobb nehézségem, hogy soha nem tudtam magolni. Nem tudtam a tanároknak szóról-szóra visszamondani a leckét úgy, ahogy az a könyvben volt. Hiába értettem az anyagot, a saját szavaimmal képes voltam elmagyarázni az adott dolgot, de a bonyolult szóhasználatot és a szakszavakat nem voltam képes soha megjegyezni. Továbbá utáltam mindig azokat a nagyképű f*szokat, akik azzal zártak ki a beszélgetésből, hogy fennkölt és idegen szakszavakat használtak a beszédükben. Vagy csak ezzel szivattak engem.

Később rájöttem, hogy ez a tulajdonságom valójában nem átok, hanem igazi áldás, ugyanis megtanultam magamnak és másoknak dekódolni az információt szaknyelvről konyhanyelvre. Sokszor érzem magam egy tolmácsnak, aki közvetíti az információt vállalkozók és marketingesek, vállalkozók és nyomdák, megrendelők és designerek, fiatalok és idősek között.
Legfontosabb lecke, amit az utóbbi időben megtanultam, és amire minden egyes nap, minden percében törekszem, hogy:

“Ha nem tudsz valamit elmagyarázni úgy, hogy egy 6 éves is megértse, akkor valójában te sem értesz hozzá igazán.” (talán Albert Einstein)”

Top 9 BRAND baki!

Klikkelj a bakikra, hogy többet megtudj róluk!

Ez sajnos már egy elég régi mese, ugyanis valamikor régen ez tényleg így volt. Jó pár évvel ezelőtt a reklám csak offline formában volt lehetséges (TV, újság, rádió). És ezekkel tényleg az van, hogy ha az ember hatékony akar lenni ezeken az OFFLINE felületeken, akkor orrba-szájba kell tolni, különben annyit ér, mint a lepkefing.

De közben megjelent egy új felület, amit úgy hívunk, hogy INTERNET és azon belül pedig: Youtube, Facebook, Google, Instagram, LinkedIN, Twitter, Tiktok (Tinder – ez a legfontosabb). Ezekre a felületekre vándorolt a világ figyelme, tekintete.
Viszont! Regisztrálni és létezni rajtuk TÖK INGYEN VAN!

Gondolat folytatása a képzésen….

Lehet, hogy a terméked/szolgáltatásod mindenkinek való 1 éves kisgyerektől 99 éves nagymamáig, aki holnap ünnepli a következő szülinapját, viszont van egy bökkenő.

Minden célközönség más-más üzenetű posztra reagál és neked kell eldöntened, hogy kiknek dolgozol vagy adsz el legszívesebben. Nagy dilemma, tudom, de nincs erre jó döntés. A legrosszabb döntés, ha nem döntesz és megpróbálod Szomália teljes lakosságát megmenteni egy szelet kenyérrel.

A nagy cégek, mint a Coca-Cola, az Apple, a Nike, az Oreo, stb. megengedhetik maguknak, hogy több kampányt építsenek fel, de ott is mindegyik kampány más-más közönséghez szól, az adott közönség “nyelvén”. Neked is ugyanezt kell elkezdeni kicsiben. Válassz ki egy célcsoportot és annak kommunikálj! Amikor kicsit nőttél, akkor nekifoghatsz egy következő célcsoport bevonásához.

További példák és tippek a képzésen….

Egyszer és mindenkorra felejtsük el ezt a dolgot, mert csak 10%-ban igaz.
Megpróbálhat bárki a te BRANDed építésével foglalkozni, de az igazság az, hogy NEKED vállalkozónak a feladatod a BRANDed kiépítése. Besegíthet más is: designer, marketinges, PR szakértő vagy vállalati coach, viszont a BRAND a te kezedben van. Legalábbis, ha te vagy a vállalkozásodért felelős személy.

A BRAND az egy vélemény halmaz. Az emberek összvéleménye, hogy mit gondolnak és tudnak rólad. A BRAND pletykák összessége, amik rólad és a cégedről szólnak. Igen, a BRAND az arculat is egy picit, mert a terméked, posztod, újsághirdetésed, céges egyenruhád, stb. mellett ott van mindig a logód, amivel beazonosítják az adott érzést, amit épp tapasztalnak ezeknek a megfigyelése közben (ez egy kicsit nyakatekertnek tűnik így, de gyere el és elmagyarázom).

A BRAND egy történet, amit ha nem te kezdesz el elmesélni, akkor más fogja megtenni és akkor már nem a te kezedben van az irányítás.

Folytatás a képzésen….

Ha már azt tudod, hogy az Instagramon kik vannak jelen, az már egy jó pont. Gratulálok!

Ha igazán tudatos BRANDépítő vagy és elég optimista ahhoz, hogy 5-10 év múlva is jelen légy a piacon, mint vállalkozó, akkor gondolkodj hosszútávban. A diófát ültető paraszt is tudja, hogy 2 év múlva nem fog megélni a terméséből, hanem kell jó pár év, mire beérik a “biznisz”.

Szerinted azok, akik a gazdasági életet működtetni fogják 5-10 év múlva, akik a legtöbb pénzt elfogják költeni anyagi javakra, akik családot alapítanak és fenntartják azt, vagy épp házat készülnek építeni és berendezni azt; szerinted most jelenleg kik ők is mit csinálnak? Hát igen! Épp Instagramra töltik fel, hogy unatkoznak a tanórákon, és megosztják, hogy mit vásároltak vagy ettek épp. Vagy TikTok-on nézegetik a “sületlen” videókat (ha nem is hallottál erről a közösségi oldalról, akkor betokosodott öregnek és digitális analfabétának néznek – nem én, hanem ők). Ideje lenne már most azon dolgozz, hogy megismerjenek, mert a BRANDépítés nem 3-4 hónapos meló. Ideje lenne elültetni azokat a diókat.

Folytatás a képzésen….

Valószínű, hogy az összes közül ez a legnagyobb hiba. Ha nem indult el a vállalkozásod, de van egy neved és egy logód, az már bőven elegendő, hogy elkezdj kommunikálni és “felizgatni” a népet. Most van itt az ideje elkezdeni a történetet és felkelteni a figyelmet. Kommunikáld és tudósítsd az embereket arról, amire épp készülsz és számolj be 2-3 naponta, hogy hol tartasz!

Mindez azért is jó, mert empátiát alakítasz ki és olyan lesz az egész, mint a ValóVilág. Szerinted mi volt a sorozatnak a működési alapja? Az, hogy mi emberek imádunk a kulisszák mögé kukkintani és mások szaftos kis magánéletébe belelátni. Add meg az embereknek, amit akarnak és adj nekik izgalmat, hogy lássák a te szenvedélyed, a te motivációdat + mire a vállalkozás elindul, már közönséged lesz.

További tippek a képzésen…

Iulian kollégám minden nap elmondja, amikor pórul jár egy szolgáltatással vagy termékkel, hogy OVERPROMISE & UNDERDELIVER (szerintem angolul kifejezőbb).

Annyi hazug reklámmal találkozott mindenki, hogy már nem bízunk a reklámokban. Mindenki nagy ígéreteket tesz, de akkorákat, hogy a lehetséges statisztika legnagyobb átlagát ígérik és persze, hogy nem leszel mindig annyira tökéletes, mint életed legjobb napján. Ha túl nagy ígéreteket teszel, lehet, hogy lesznek vásárlóid, de ha nem tartod be azt, amit ígértél, akkor keresheted az újakat.
Mi az őszinte reklámokban hiszünk. A szürke, valóságos, nem annyira jól hangzó, de őszinte reklámokban, ahol nem az ígéreten van a hangsúly, hanem a végeredményen. Ez pedig egy másik véglet, amit úgy hívunk, hogy UNDERPROMISE & OVERDELIVER. Nem ígérünk sokat, de azt betartjuk és ajándékot is adunk mellé.

Gyere el a képzésre és tudd meg, hogy mi az ajándék…

Felejtsd el ezt a 100 éves reklámtípust. Ha nem Kínában születtél és nincs egy olyan géped, ami 30 ember helyett képes dolgozni, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy olcsóbban add a terméked vagy a szolgáltatásod, mint a szomszéd. Ahelyett, hogy kihagynál a gépedből minőségi alkatrészeket, csakhogy olcsóbb lehessen, inkább fektess több hangsúlyt a minőségre, mert azt hosszútávon inkább kifizetődik.

Hidd el, hogy az árengedménynél vannak profibb marketingeszközök, hogy felfigyeljenek rád! Igaz, hogy ez egy árazási stratégia, amiről legalább egy teljes napot lehetne beszélni (lehetséges, hogy sort kerítünk erre is hamarosan), viszont engedd meg, hogy adjunk néhány kapaszkodót, amin elindulhatsz…

Persze ehhez, el kell jönnöd a képzésünkre…

Szerinted miért lépnek fel az emberek a Facebookra? Miért nézik egész nap a fiatalok az Instát és az TikTok-ot. Hát biztos nem azért, hogy a te vérkomoly uncsi reklámodat nézzék és olvassák. Az emberek szórakozni járnak a Facebook és társaira. Azért, hogy kikapcsolódjanak, szórakozzanak, elolvassanak pár jó viccet, megosszanak valamit, ami szeretnének, hogy mások is lássanak.

Te mikor mutattál meg utoljára valakinek egy reklámot, hogy: “Úúú, nézd, csak ez k*rvajó :))”? Fogadjunk, hogy vagy valami poénnal záródott, vagy valami meghatóval.
Nézd végig Youtube-on a reklámokat. Akár olyanokat is, amik 30 évvel ezelőtt készültek és merd felfedezni, hogy a esetek 70%-ban vicces, abszurd dologról szól. És máris nem olyan kellemetlen és “reklámszagú” az egész.
Ha már viccet szeretne olvasni, akkor legyélt te, aki elmeséled a viccet a termékedről…

Bővebben erről később…nálunk…a képzésen…

A reklám a figyelemfelkeltésről szól! A kreatív reklám olyan, amit még senki nem látott. Ha félsz olyan reklámot bevállalni, amit még nem láttál (és te lehetnél a császár, aki első lehetne), akkor sajnos azt kell mondjam, hogy te is azok közé a középszerű vállalkozások közé tartozol, akik évente csigatempóban haladgatnak előre. Ha valami igazán hatásosat szeretnél elérni, az a javaslatom, hogy olyan reklámot vállalj be, ami másnak eszébe sem jutott eddig. De akkor le kell szokj arról, hogy figyelgeted, hogy mit csinál más, mit csinált a konkurencia, vagy olyas valaki, akit majmolnál.

Ekkor mindig megkérdezem, hogy Isten lennél szívesebben vagy Majom? Trendet TEREMTESZ, vagy 2 lépéssel lemaradva tanulgatod a tangólépéseket, amit valaki improvizált előtted?

Miért hallgass ránk?

2013 óta foglalkozunk reklámgrafikával. Ez azt jelenti, hogy azóta tervezünk logókat, plakátokat, Facebook posztokat, eseményeknek arculati anyagot, rollupot, névjegykártyát stb…
Időközben rájöttünk, hogy egy szép hirdetés sz*rt sem ér, ha nem tudjuk, hogy kinek szól és mit akarunk elérni vele. Szóval kértünk a kedves ügyfeleinktől részletes leírást és “normális brief-et”, hogy hatékony munkát végezhessünk, de kiderült, hogy ők sem tudják. Kicsit jobban utánajártunk a dolognak és az derült ki, hogy Erdélyben a vállalkozások marketingje és reklámstratégiája egyáltalán nem tudatos (természetesen tisztelet a kivételeknek). Mindenki “csak úgy” csinál valamit, ami vagy beválik vagy nem, a többiek meg utánozzák őket. S eldöntöttük, hogy mi ezt megváltoztatjuk!
“Na persze! Taknyos kis kölykek, akik azt hiszik, hogy fellendíthetik a helyi gazdasági kultúrát!

2015-ben jöttünk rá, hogy a nagyvállalkozásokhoz hozzá sem szagolhatunk, mert sem tapasztalatunk, sem elég “évünk” nincs ahhoz, hogy komolyan vegyenek, ezért egy hosszútávú taktikába kezdtünk, és kezdő- és kisvállalkozásoknak kezdtünk segíteni az arculat és brandépítésben. 

Abban hittünk, hogy ha elég türelmesek leszünk, akkor ezek a kisvállalkozások egyszer a segítségünkkel felnőnek majd, és utólag kiderül majd, hogy kik álltak ezek mögött a kezdetektől. Ez a befektetésünk 2019-ben kezdett igazán megérni, és eközben sikerült több száz vállalkozást megfigyeljünk, amint vagy hatalmasra nőttek vagy éppen elbuktak. Missziónkká vált, hogy minél több vállalkozásnak segíthessünk a kezdeti fázisokban a szolgáltatásainkkkal, illetve tanácsainkkal kiküszöböljük a bukás lehetőségét.

Mivel most már egyre többen keresnek meg bennünket tanácsokért és segítségért, lassan úgy érezzük, hogy nem igazán lesz kapacitásunk mindenkinek egyenként segíteni (lehet, hogy személyes konzultációt van, aki nem is igazán tud megfizetni), ezért ezt a képzést találtuk ki, hogy egyszerre több vállalkozásnak segíthessünk. Hiszünk abban, hogy a tapasztalatunk kellőképpen gazdag ahhoz hogy felgyorsítsuk az eredeti célunkat (a helyi gazdasági fejlődésre gondolunk, csak még most is félünk ezt kimondani igazán, annyira beképzeltnek hangzik) ezekkel az előadásokkal és hisszük, hogy gyakorlati tanácsaink megállják a helyüket kifejezetten az erdélyi vállalkozások esetében.

Garancia

Amennyiben a kurzus végén úgy érzed, hogy semmi újat nem tanultál és teljesen haszontalan volt a számodra, akkor gyere oda hozzánk a legvégén, mondd el nekünk és visszaadjuk a jegyed árának 100%-át!
(De akkor visszakérjük az ingyen pizzát 😅

HAMAROSAN

HAMAROSAN

370 lej*

*cégünk nem TVA fizető

Az ár tartalmazza az egész napos kurzuson való részvételt, az esemény ideje alatti étkezést (pizza és víz). Mindezen felül a kurzus végén ajándékba adunk egy munkafüzetet, amely egy 30 napos teendői listát is tartalmaz, mely hatalmas segítséget fog nyújtani a TUDATOS BRANDÉPÍTÉSHEZ! (természetesen azt alkalmazva, nem a sarokba dobva)

Írd meg nekünk, hogy neked melyik városban felelne meg a képzés és mi a többséghez igazodunk!

[contact-form-7 id="888" title="Feliratkozas"]

Acest site foloseste cookie-uri. Prin continuarea navigarii, sunteti de acord cu utilizarea lor. Politica Cookies